Oltás

Oltónap 2022

  1. február 26. Kőszeg

Szép számú érdeklődő gyűlt össze a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző iskola és Kollégium tankertjének oktatóépületében az Írottkő Natúrparkért Egyesület oltónapjára.

Először Kampits Ernő, az iskola tanára tartott szemléltető előadást a szőlő oltásáról, majd Drimmer Márton (Drimmer Faiskols Sopronkövesd) gyakorlati oktatást tartott a gyümölcsfák oltásáról.

A résztvevők nem csupán megtekinthették, hanem maguk ki is próbálhatták a gyümölcsoltást.

Az Agrárminisztérium által támogatott gyümölcsész projekt keretében a natúrpark területén fellelt gyümölcs tájfajtákat, génmegőrzési céllal vadalanyra oltották a jelenlévők. Így a későbbiek során az oltványok elültetésre kerülhetnek – a tündérkertekhez hasonlóan – két közcélú kertben: Kőszeg önkormányzatának gyümölcsösében, valamint a házigazda mezőgazdasági iskola tankertjében. Emellett a Drimmer Faiskolába is vittek az értékes vesszőkből tovább szaporításra és a résztvevők sem mentek haza üres kézzel, hiszen egy-egy oltványt saját kertjükben is elültethetnek. A rendezvény fő célja az volt, hogy egyrészt génmegőrzési lépések történjenek, hiszen volt olyan oltóvessző, amelynek a fáját az oltás időpontjára már kivágták, másrészt a jelenlévők rácsodálkozhattak a fajtagazdagságra. Rieglerné Pimmer Izabella, az egyesület munkatársa erre a napra összegyűjtött fajtaleírásokkal és fotókkal készült, hogy az érdeklődők a most még csupasz vesszőbe beleláthassák a majdani gyümölcsöket is.

Az erre a napra begyűjtött és előkészített vesszők:

Alma fajták:

–          Aranyparmen

–          Batul

–          Cigányalma

–          Húsvéti Rozmaring

–          Eperalma

–          Jonatán

–          Kálvin alma (bőralma féle)

–          London Pepin

–          Nagyasszony alma

–          Nyári fontos

–          Nyári cirmos borízű (kivágták)

–          Ökörvér alma

–          Piros Pogácsa alma

–          Tökalma

–          Vasalma

–          Józsi bácsi sárga almája

Körtefajták:

–          Bosc kobak / Alexander

–          Búzaérő körte

–          Funtus körte (Lófaszkörtének is mondják)

–          Károly körte

–          Lujza körte

–          Pisztrángkörte

–          Sózó körte

–          Szarvaskörte

–          Vajkörte

–          Véres körte